Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.06.

Bajban a Liverpool, rossz hírt kapott az orvosoktól Klopp

Most már biztos, hogy Mohamed Szalah nem játszhat kedd este a Barcelona ellen. Roberto Firmino sem lesz ott a pályán.

A Liverpool labdarúgócsapatát irányító Jürgen Klopp hétfőn kora délután megerősítette, hogy a csapat legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah nem játszhat kedd este a Barcelona ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Az egyiptomi játékos szombaton ütközött a Newcastle United kapusával a 73. percben, le is kellett cserélni. A mérkőzés hátralévő részét az öltözőből aztán végignézte Szalah, a 'Pool drukkerei bíztak abban, hogy nem akkora a gond. Mára kiderült, hogy sokba került a hétvégi 3–2-es győzelem Kloppéknak.

„Szalahnak agyrázkódása van, ez azt jelenti, hogy nem játszhat a Barcelona ellen. Õ azt mondta, hogy rendben van, de az orvosokat ez nem győzte meg. Hétvégén már számolhatok vele”jelezte Klopp. A Liverpool még az angol bajnoki címért is harcban van, ezért nagy szüksége lesz a szélvészgyors támadóra az utolsó fordulóban.

Ami a BL-t illeti, a Barcelona az elődöntő első mérkőzésén 3–0-ra nyert, ha ebből a helyzetből felállna a Liverpool, az kisebb csoda lenne. Az Anfielden rendezett visszavágón Roberto Firmino sem játszhat ágyéksérülés miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János