Létrehozva: 2019.06.19.

Baj van Ferihegyen, lezárták a repteret

Megsérült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtér 1-es futópályája szerdán, emiatt várhatóan este 8-ig nem indít és nem fogad járatokat a ferihegyi repülõtér.

A futópálya betonszerkezete egy ponton meglazult, az elváló betondarab pedig kilyukasztotta a Wizz Air Stockholmból 18.20 órakor érkező Airbus A321-esének kerekét.

 Eddig 28 gép várakozik a repülőtéren a felszállásra, tíz pedig a környező repülőtereken szállt le.

 


  
    A Flightradar24.com radarképe szerint több Wizz Air- és Lufthansa-járat mellett a Finnair, a Ryanair, a Travel Service és az Austrian Airlines egy-egy gépe is eddig a légtérben várakozott, többségük Bécsben, illetve Pozsonyban száll le.
    Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek megerősítette az információkat. Elmondta, a felújítás alatt lévő, 2-es pályát csak csütörtökön adják át, ezért a repülőtér nem tud járatot indítani és fogadni. A szakemberek már megkezdték az 1-es pálya javítását.

FRISSÍTÉS!!!

Befejezték a rendkívüli pályakarbantartást a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, nem sokkal 20 óra előtt a légikikötő ismét fogad és indít járatokat

- közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meglepő dolgot találtak a Föld mélyén, az életünkre is hatással lehet

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár