Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.20.

Baj történt Buda felett: életveszélyben voltak az emberek

Belelézereztek egy Budapest fölött haladó személyszállító gép pilótájának a szemébe ...

A lézer elvakította a pilótát, emiatt a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását. A Bors szerint a repülő épp Buda felett volt 1000-1500 méter magasan, kétszáz emberrel a fedélzetén.

A Repülőtéri Rendőrigazgatóság annyit elismert: július 11-én, azaz múlt hét kedden a repülőtér irányítótornya értesítette őket, hogy egy járatra lézerfénnyel világítottak. Azt azonban nem árulták el, hogy melyik gép volt az érintett, és hogy hányan utaztak rajta. Az igazgatóság válaszából ugyanakkor az kiderült, hogy korántsem egyedi esetről van szó. Sőt! Havonta három-négyszer érkezik ha­sonló bejelentés a hatósághoz.

A lézer egyáltalán nem játék: ha pont a pilóta szemébe világítanak vele, a fény elvakítja, s ha meg is szűnik a fénycsóva, zavaró utóképek maradnak a szemében. Ráadásul az ilyen elvakítások a repülés kritikus időszakaiban, leszálláskor és felszálláskor történnek, az ilyen esetekből tehát könnyen lehet tragédia. A légi irányítók szerint hatalmas probléma, hogy egyszerűen lehetetlen meghatározni, honnan érkezik a lézer fénye, így kicsi az esélye, hogy a lézerező személyt felelősségre vonják.

Magyarországon elég ko­moly büntetéssel, három év börtönnel sújtják a légi közlekedés veszélyeztetését. Halálos tömegszerencsétlenség okozása esetén 15 évre is rács mögé kerülhet az elkövető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát