Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.01.29.

Babos Timi ezt is bevállalta, nagy dolgot tett edzőjéért

A magyar teniszezõ Grand Slam-sikerének fontos része volt edzõje is, akit négy éve ismert meg és akiért franciául is megtanult.

Babos Tímeát az édesapja tanította meg teniszezni, de egy francia szakembernek köszönhetően érte el pályafutásának legnagyobb sikereit. Tavaly ősszel párosban világbajnok lett, Ausztráliában pedig két döntőbe is bejutott a melbourne-i Grand Slam-tornán: egy első és egy második hely lett a mérleg. Korábban egyetlen magyarnak sem jött össze, hogy egy GS-viadalon két finálét is játszon a felnőttek mezőnyében.


Thomas Drouet, a 34 éves sikerkovács végig ott volt vele a tornán. Timi sok nyerő ütése után azonnal a mesterre nézett, együtt örültek a sikernek. A magyar játékos korábban a %Ripost%nak elárulta, a közös munka miatt franciául is megtanult, naponta másfél órát szánt a leckékre. Mindez meghozta a gyümölcsét, Babos a nők között jelenleg a világ egyik – ha nem a legjobb játékosa. Már csak az kérdés, egyesben mikor lesz hasonlóan sikeres. A francia szakember szerint ott is várható áttörés.


"Magabiztosságot adhat az egyesre, hogy párosban már nyert ilyen nagy tornát. Hiszek abban, hogy egyéniben is elérhet ehhez hasonló nagy sikert. Azt a kérdés, hogy lesz-e elég hite ahhoz, hogy bízzon Önmagában. Párosban már tökéletesen tudja kezelni a hatalmas nyomást. Ezt egyesben is meg tudja tenni. Hiszen a nyomás ugyanaz" – nyilatkozta a szakember Timi hivatalos honlapján.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Az orosz hadsereghez csatlakozott, hogy influenszer feleségét megmentse

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét