Létrehozva: 2018.09.21.

Nincs több kérdés, megvan Babos Tímea új edzője

Nick Horvat irányítja a jövõben a magyar teniszezõ pályafutását. A horvát szakember határozatlan idejû szerzõdést kapott.

Babos Tímea a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a jövőben Nick Horvat irányítja edzőként a pályafutását.

A 40 éves horvát szakember határozatlan idejű szerződést kapott. Először a linzi versenyen, majd utána Luxemburgban is lesz ott a stáb tagjaként.

„Egy korszak lezárult, de remélem, hogy a most kezdődő fejezet még sikeresebb lesz, mint az eddigiek. Ebben segítségemre lesz Nick Horvat, mint edző, Kellner Ádám ütőpartner és Kapuvári Csaba erőnléti edző. Izgatottan várom az év hátralévő részét, tele vagyok energiával, megyünk tovább előre!”nyilatkozta Babos a honlapján.

Horvat 2008 és 2013 között hazája szövetségében dolgozott a junior válogatott élén, többek között Borna Coricot is segítette. A 2016-os és 2017-es szezonban Donna Vekic edzője volt, akivel a világranglista 109. helyéről a karriercsúcsot jelentő 45. pozícióig lépett előre. A zágrábi egyetemen szerzett szakirányú végzettséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló