Létrehozva: 2017.01.05.

Az utcán ütött ki két BKV-s ellenőrt egy dühös utas - videó!

Egy utcai kamera vette fel, ahogy egy dühös utas az utcán verte össze az ellenõröket.

Szerző Ripost

A budapesti Várkert rakparti villamosmegállónál lévő térfigyelő kamera felvételein látszik, hogy a fekete ruhás férfi november 20-án, nem sokkal 12 óra előtt dühösen hagyta el a megállót, majd már a táskája nélkül visszaszaladt az ott várakozó ellenőrökhöz. Mindkettőt megütötte, az egyik földre is került.

A két megütött férfi közül az egyik nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett – írta a police.hu.

A térfigyelő kamera felvétele alapján egy szolgálaton kívüli rendőr kedd este egy belvárosi antikváriumnál felismerte a támadót és szólt a kollégáinak. A férfit az ötödik kerületi járőrök fogták el és őrizetbe vették.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés gyanúja miatt nyomoznak az ügyben, a rendőrök kezdeményezték a verekedő előzetes letartóztatását.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban