Létrehozva: 2017.12.17.

Az Unió megöli Európát! Jobboldali pártvezetők tanácskoztak Prágában

Gazdasági és biztonsági okok miatt jobb lenne Hollandiának az Unión kívül - mondta a Szabadságpárt vezetõje. A bevándorlást akkor is meg kell akadályozni, ha falat kell építeni a határon - tette hozzá Geert Wilders.

A független nemzetek Európájáért. Ezt a feliratot helyezték el azon a sajtótájékoztatón, amelyet három illusztris,  bevándorlásellenes politikus tartott Prágában. A magyarokkal régóta szimpatizáló Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, a japán származású
Tomio Okamura, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom, valamint Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője.

"A bevándorlást meg kell akadályozni, még akkor is, ha falat kell építeni határainkon" - mondta Wilders az Európai Parlament Szabadság és Nemzetek Európája frakciójába tömörült pártok konferenciája után. "Pártomnak az a meggyőződése, hogy Hollandiának gazdasági és biztonsági szempontból is jobb lenne az Unión kívül lenni"

– tette hozzá.

"Az együttműködés hívei vagyunk, de a szuverén államok között" – hangzott el Okamura, számunkra is fontos kulcsmondata. Marine Le Pen pedig részint az Osztrák Szabadságpárt választási sikerének örült, amely szerinte azt bizonyítja, hogy Ausztria példa lehet Európa
számára. Részint keményen fogalmazott, amikor azt mondta:

"Mivel mi szeretjük Európát, azzal vádoljuk az Uniót, hogy megöli Európát!”, majd hozzátette, hogy az Európai Unió bevándorlási politikája katasztrófába sodorja és szétbomlasztja a kontinenst.

A prágai rádió szerint a kongresszus idején néhány száz ellentüntető is megjelent a helyszínen, a rendőrség pedig külön védelmet biztosított Geert Wilders számára, akit "halálra ítéltek" a szélsőséges iszlamisták, az iszlámellenes megnyilvánulásai miatt.

Forrás: RT.com

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. február 29.: grátisz ez a nap

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét