Létrehozva: 2015.12.20.

"Az ISIS szexrabszolgája voltam" - VIDEÓ

A 21 éves lányt saját otthonából, mint egyfajta hadizsákmányt hurcolta el az ISIS idén augusztusban. Három hosszú hónapig tartó folyamatos testi, lelki kínzás után sikerült megszöknie fogvatartóitól.

Szerző Rejtõ Ernõ

A fiatal nő jazidi (Irakban, Szíriában és Törökországban elszórtan élő vallási csoport) közösséghez tartozó, Nadia Murad Basee Tah, szörnyű megpróbáltatásának részleteiről mesélt az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén. Állítása szerint szisztematikus népirtás folyik a terrorszervezet által megszállt területeken. Nemcsak a nők és a gyerekek, hanem teljes családok is komoly veszélyben vannak, kezdte remegő hangon történetét.

“Egy busszal szállítottak Moszul városába ahol a terorrszervezet fellegvára is van. Nagyjából 20-30 embert toloncoltak fel a járműre, de rajtam kívül körülbelül 150 embert vittek még magukkal.

Már az úton inzultáltak, fogdostak. Nagyon féltem, miközben nem tudtam másra gondolni, éreztem, mi fog velünk történni. Amikor megérkeztünk, egy szobába vittek, ahol már több férfi várt ránk.

Összeomlottam. Egy nagydarab férfi rám parancsolt, ne hisztizzek, törődjek bele sorsomba, oda fog ajándékozni harcostársainak. Megvert. Arccal a padlón feküdtem és csak sírtam. Három hónapon keresztül csoportos nemi erőszak áldozata voltam. Sokszor addig kínoztak, míg elájultam. Könyörögtem ne tegyék ezt, de pár nap alatt megtörtem. Az egyik ISIS katona fejébe vette, hogy feleségül vesz, csak változtassam meg jazidi vallásom.

Csakis az tartott életben, hogy tudtam, egyszer kiszabadulok, és elmesélem ezeket a szörnytetteket a világnak.”

És így is lett. Nadianak sikerült megszöknie, és jelenleg Németországban él. Két bátyját szintén elrabolták, hónapok óta nem kapott hírt rólunk. Úgy látszik Nadia története értő fülekre talált, ugyanis az ENSZ legutóbbi ülésén kimondta: a terorrszervezet ilyesfajta cselekedetei emberkereskedelemnek minősülnek, ez kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát.

Nadia szerint a nők elleni szexuális erőszakkal a lelküket rabolják el, és bántalmazóik pontosan tudják, hogy egy nőt nem lehet  jobban megalázni.

Íme, a videó felvétel arról a pillanatról, amikor elválasztják a fiatal nőket családjaiktól, és egy terrorista harcosnak "ajándékozzák" őket:


 

Szerző Rejtõ Ernõ

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Ukrán drónok felgyújtottak egy orosz üzemanyag bázist

POLITIK

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

POLITIK

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra