HARCÉL

Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság nem hagyta jóvá a ba­ba­váró tá­mo­ga­tást

Az Eu­ró­pai Bi­zott­ság az elő­ze­tes egyez­te­té­sek során ki­fo­gá­solta a ba­ba­váró tá­mo­ga­tást, és nem hagyta azt jóvá - mondta a kor­mány­szó­vivő a Bu­da­pes­ten tar­tott va­sár­napi saj­tó­tá­jé­koz­ta­tó­ján.
  • Szerző: RIPOST

Hollik István hangsúlyozta, hogy ilyen esetekben a kormány mindig egyeztet a testülettel, hiszen bankokat segítő állami támogatásának minősülhet, ha a folyósítások rajtuk keresztül érkeznek. Az előzetes egyeztetésért az Európai Bizottság versenyjogi főosztálya felelt, alaptalanok tehát azok az állítások, hogy a testület nem kifogásolta a babaváró támogatást - tette hozzá.

A kormány - mint fogalmazott - hasonlóan járt el a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) bevezetése előtt, amelyre meg is kapta az előzetes jóváhagyást. A szóvivő szerint az Európai Bizottság arra sem hivatkozhat, hogy nem indított vizsgálatot a babaváró támogatás ügyében, hiszen annak hatályba lépéséig ezt nem is teheti meg.    

Hollik István kiemelte, hogy a testület versenyjogi kifogásait az egyeztetési jegyzőkönyvek is bizonyítják. A kormány ezért - tette hozzá - szükség esetén nyilvánosságra hozza azokat, és továbbra is ragaszkodik a babaváró támogatás július 1-jei bevezetéséhez. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton újságírók előtt nehezményezte, hogy Brüsszel kifogásolta a babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását, noha ugyanezt a migránskártyák esetében nem korlátozta. 

Az Európai Bizottság vasárnap délelőtt azt közölte, hogy nem támadták meg a programot, és nem is vizsgálták azt.