Létrehozva: 2019.01.15.

Az elegáns migránsok megerőszakolták a segítséget kérő nőt!

A 20 éves Najirul Miah és a 21 éves Syed Ahmed "áldozatok után vadászott" a gépkocsival, amikor a nõ leintette õket. Az elsõ tárgyaláson elismerték az erõszakot, de másképp emlékeznek rá.

Vajon az újonnan érkezett, vagy már a második generációs bevándorlók veszélyesebbek egy társadalomra? Nem gondoltuk volna, de az iszlamista terrortámadások mintegy kétharmadában /!!/ úgynevezett “home-grown” /tehát már a befogadó országban született és ott felnőtt/ terroristákról van szó – állapította meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának egyik tavalyi tanulmánya amely itt olvasható.

Ezúttal két olyan elegánsan felöltözött férfi erőszakolt meg egy angol nőt, akikről azt feltételezhetjük, hogy már Nagy-Britanniában születtek, habár ez nem derül ki a Dailymail cikkéből. Az eset Sunderlandban történt késő éjszaka és most jutott el a bírósági szakaszba.

A tárgyaláson elhangzott, hogy

a 20 éves Najirul Miah és a 21 éves Syed Ahmed “áldozatok után vadászott” a gépkocsijával, amikor a nő leintette őket.

Előzőleg éppen elvált a barátjától és haza szeretett volna menni. A mobilja azonban lemerült, így kényszerhelyzetben volt. Felajánlotta az elegáns fiúknak, hogy kifizeti a fuvart csak vigyék el hazáig.

Syad Ahmed /forrás: Twitter/

Amikor azonban az autó éppen ellenkező irányba indult el, a nő rájött, hogy veszélyben van. Először a “fiúk” több pénzt követeltek, mint amennyi nála volt, majd azt mondták neki, hogy “szexszel kell fizetnie a hosszabb útért”. Megerőszakolták, miközben azt kérték tőle, hogy “legyen jó nő” és ott hagyták az út szélén, több mérföldre az otthonától.

Csaknem félórát bolyongott és több házba is bekopogott, amíg valaki segített neki. Másnap azután feljelentést tett a rendőrségen.
Az első tárgyaláson a férfiak nem tagadták a nemi erőszakot, de azt állították, hogy maga a nő ajánlotta fel nekik, hogy ha hazáig viszik, akkor természetben fog fizetni...
A per tovább folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt