Létrehozva: 2016.02.16.

Az agyműtét miatt elvesztette angol tudását Kozsó!- videó

Az Ámokfutók énekese alig egy éve esett át a komoly operáción. Az orvosok is meglepõdtek, milyen gyors ütemben javult, de...

Egy vidéki kórházban hajtottak végre sikeres agyműtétet az énekesen még 2014 telén. Kozso azóta minden erejével a gyógyulásra koncentrált, aminek meg is lett az eredménye!

Még az alapszavakat is újra kellett tanulnia, azt sem tudta kimondani a súlyos operáció után, hogy kutya vagy ember.

Tökéletesen beszélt angolul, de a műtét után teljesen elfelejtette.

Hosszú hónapokon keresztül mindig magánál tartott egy füzetet, melyben szorgosan jegyzetelte azokat a szavakat, melyekre nem emlékezett. Sajnos nemcsak a beszéddel, hanem a mozgással is problémája akadt.

A közönségnek viszont nem kellett sokáig várnia a fellépésekre: még a lábadozási időszak alatt színpadra lépett, azóta is dübörögnek a koncertek. Az énekes azonban kamerák elé nem nagyon állt a kórházi kezelése óta. Most a Fókusz elcsípte őt egy rendezvényen. Megdöbbentő, már milyen jól megy neki a beszéd. Gyorsan pörög a nyelve, és -kis túlzással- talán összeszedettebben fogalmaz, mint a műtét előtt!

Hallgassátok csak!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát