Létrehozva: 2019.03.01.

Életveszélyes manőver a Dózsa György útnál, videó készült a jelenetről

Az autós semmilyen közlekedési szabályt nem vett figyelembe, ezzel pedig nem csak magát sodorta veszélybe.

Járdán előzte a kocsisort a dugóban egy autós szerdán, videó készült róla. A Dózsa György úti aluljárónál, a Podmaniczky utcánál készült a felvétel, amelyhez a készítő azt írta: az autós az aluljárón keresztül a járdán hajtott, sőt a piroson is átment Skoda Octaviájával, amikor már megindult az ellenirányú forgalom.

Bár a felvételen ez nem látszik, a készítő elmondása alapján az autós nagyjából 70-80 méteren keresztül haladhatott a járdán, hogy aztán piros jelzésnél behajtson a kereszteződésbe. Az aluljáróban ugyanis a járdát betonelemek választják el az úttól, szóval csak a híd túloldalán lehet egyáltalán ráhajtani.

Az előzés során senki sem sérült meg, de a rendőrség a felvételek alapján eljárást indított - írta az eset kapcsán az ATV.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak