Létrehozva: 2017.09.08.

Autós üldözés a főúton, kisgyerekével menekült a bűnöző

Nekicsapódott a rendõrautónak az a bûnözõ, aki próbált elmenekülni kocsijával. Rajta kívül párja és kisgyereke is az autóban voltak.

Drámai üldözés után kaptak el egy bűnözőt Szlovákiában. A férfit azzal gyanúsítják, hogy párjával együtt egy bicikliről lopott el egy táskát Zsitvafödémesen, majd elhajtottak a helyszínről. A rendőrök üldözőbe vették a Skoda Octaviát, amivel a gyanúsítottak Párkány felé menekültek. Kőhídgyarmatnál egy rendőrautó igyekezett keresztezni az útjukat, csakhogy a 30 éves férfi ahelyett, hogy megállt volna,

nekicsapódott a rendőrkocsinak.

A férfi végül megadta magát. Mint kiderült, rajta kívül párja, és hároméves gyereke is az autóban tartózkodott – szerencsére egyikük sem sérült meg, számolt be az esetről a Parameter.

A rendőrség lopással gyanúsítja a párost – a gyanú szerint egy báni élelmiszerboltból is loptak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-