Létrehozva: 2018.05.02.

Orbán Viktor nevét harsogták Ausztriában május elsején

Mintegy 5000 szimpatizáns elõtt tartott Linzben nagygyûlést az Osztrák Szabadságpárt. A kisebbik kormánypárt rendezvényén többek közt az is elhangzott, hogy az osztrákok sokat köszönhetnek Orbán Viktornak.

Hatalmas taps követte Heinz-Christian Strache szavait, amikor a magyar miniszterelnökről beszélt:

Kern (a volt osztrák szocialista kancellár –a szerk.) szívesen szidalmazza a keleti szomszédjainkat, mint például Magyarországot is. Természetes, hogy az ember nem ért mindennel egyet, de akkor is hatalmas köszönettel tartozunk Orbán Viktornak, amiért megvédte az Európai Unió külső határát.

Nem ez az első alkalom, hogy a külügyi, belügyi és a honvédelmi tárcákat vezető szabadságpárt egyetértését fejezi ki a magyar kormány politikájával. Múlt héten például a kabinetfőnök, Johann Gudenus beszélt arról, hogy egy Soros György elemi érdeke, hogy támogassa az Európát sújtó migrációs válságot.

Válaszul, az Amerikában élő magyar származású milliárdos alapítványa, az Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) egy tanulmányban azt állította, hogy a szabadságpárt Ausztriában felelős az iszlám ellenesség terjedésért. Gudenus ezt a kijelentést egyértelműen elutasította, és a pártja nevében kikérte maguknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő