Létrehozva: 2017.11.13.

Átvert melósok, eltűnt fizetések, elárverezett lakások. Újabb áldozatok a Czeglédy-ügyben

Még mindig nincs vége, újabb és újabb sötét ügyek derülnek ki a letartóztatott MSZP-s ügyvéd, a Gyurcsány által is pénzelt Czeglédy Csaba ügyében. Többek lakása is ráment az üzelmekre, a ki nem fizetett munkabérekre, a levont, de tovább nem utalt pénzekre. A héten Gyurcsány feleségét, Dobrev Klárát is kihallgatják az ügyben.

A %RIPOST% információi szerint újabb és újabb becsapott emberek jelentkeznek az egyre szövevényesebb Czeglédy-ügyben. Már nemcsak a fizetésüket kereső diákok vagy nyugdíjasok, de különböző munkákra kiközvetített felnőtt munkavállalók is vannak a károsultak között.

A diákszövetkezetek kedvezőbb lehetőségei mögé bújva a szombathelyi MSZP-s politikus által irányított cégek bármiféle munkavállalót kiközvetítettek. Akik most arról számoltak be, hogy a fizetésüket nem utalták át,  jó esetben inkább csak a zsebükbe dugtak valamennyit.

Hogy még  inkább követhetetlenek legyenek az üzelmek, kerülték a ma már legtöbb cégnél természetes banki utalást, borítékba dugott pénzért kellett bemennie a cégközpontba azoknak, akik meg akarták kapni  munkájuk ellenértékét.

A leginkább vérlázító esetek azok, amikor valakinek levonták a munkabéréből például a tartásdíjat vagy egyéb tartozást, de a levont pénzt nem utalták tovább, hanem egyszerűen ellopták. Olyan károsultak is előkerültek a nyomozás során, akiknek végül az ingatlana, a lakása ment rá arra, hogy a levont pénz nem került ahhoz, akinek járt volna... A pénzükre várók aztán persze végrehajtás indítottak a mit sem sejtő adósok ellen...

A Vas Népe az elmúlt héten részletesen ismertetett egy ilyen esetet, egy tönkrement, nagybeteg férfi példáján át megmutatva, hogyan is működött a Czeglédy-féle bűnszövetkezet.

Mint ismeretes, az ügyben  Gyurcsány Ferenc feleségét, a családi cégek vezetőjét, Dobrev Klárát is beidézte az ügyészség. Korábban ugyanis kiderült, hogy Gyurcsányék cégeiből nagy összegek vándoroltak a diákok, nyugdíjasok, munkások pénzével manipuláló, azt eltüntető Czeglédy-féle birodalomhoz. Erős a gyanú, hogy végső soron az MSZP-hez és a DK-hoz kerültek az ellopott fizetések.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-