Létrehozva: 2016.01.25.

Átok ül a Vígszínházon? Nem Venczel Vera balesete volt az első tragédia

Nem Venczel Vera az egyetlen, aki balesetet szenvedett a Vígszínházban, vagy a teátrum kamaraszínházában, a Pesti Színházban. A pechsorozat 2010-ben kezdõdött.

Az elmúlt öt évben többször is olvashattunk az Eszenyi Enikő által vezetett színházzal kapcsolatos tragédiákról.

2010  májusában egy szombati előadáson érte baleset Börcsök Enikőt. Eszenyi Enikő, a színház igazgatója ugrott be szerepeibe, mivel ő rendezte a Mindent anyámról című Almodóvar-darabot, így jól ismerte a produkciót. A szerencsétlenül járt színésznő fekvőgipszet kapott, hetekig nyomta az ágyat. 

2011-ben a Pesti Színház Punk rock című előadása közben sérült meg a Vígszínház fiatal színésznője, Réti Adrienn. Egy jelenetben megcsúszott, és nekiesett a fémlépcsőnek. A vérzést kötéssel sem tudták elállítani, de Adrienn úgy döntött, végigjátssza a darabot. Először nem is érzékelte, mekkora a baj, de egyre jobban fájt a lába, majd arra lett figyelmes, hogy csurom vér lett a ruhája. A színésznőt az előadás után rögtön kórházba vitték, ahol öt öltéssel varrták össze a lábát. A baleset másnapján máris színpadra állt.

2013 májusában a Vígszínház harmadik szintjén egy szolgálati helyiségből füst áramlott az épületbe. A helyiségben izzó ágyat a tűzoltók néhány pillanat alatt eloltották, és a bent tartózkodó középkorú férfit kihozták, majd kórházba szállították.

2014 decemberében egy világosító zuhant a mélybe, születésnapja előtti este. A Két úr szolgája című darab díszletmunkása, az 55 éves világosító a színpad feletti lámpákat helyezte el, amikor létrájáról a mélybe zuhant. A mentő öt percen belül a helyszínen volt, fél órán keresztül próbálták Róbertet újraéleszteni, sikertelenül.

2015 végén a Vígszínház művésznője, Venczel Vera előadás közben megbotlott a színpadon, elesett és súlyosan megsérült.

Két helyen is eltört a csípőcsontja, mentők vitték el. Hónapokig  kell ágyban maradnia, szinte mozdulatlanul.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg