Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.14.

Átadták Közép-Európa első autista vizsgálóközpontját

Az Út a Mosolyért Alapítványnak köszönhetõen felújított és akadálymentesített környezetben részesülhetnek ellátásban az autista gyermekek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai részlegén. A közép-európai viszonylatban is egyedülálló vizsgálóközpontot 2018. március 13-án adták át Budapesten.

Tavaly áprilisban, az Autizmus világnapján jelentette be az Út a Mosolyért Alapítvány, hogy útjára indítja „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” kampányát, melynek fókuszában az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek és családjaik állnak. 2017-ben az Alapítvány két nagy adománygyűjtést is szervezett, jelentős eredményekkel – a májusi Mosoly Koncert alkalmával 16 millió forint gyűlt össze. Ebből az összegből, valamint a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány további 10 millió forintnyi támogatásából, a Czene& Wagner Kft. segítségével jött létre hazánk első, autizmus szempontjából akadálymentesített vizsgálóközpontja a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai részlegén.

Az autizmus spektrumzavar az agy meghatározott biológiai fejlődési eltérése genetikailag meghatározottság és környezeti tényezők kölcsönhatása következtében létrejövő állapot, ami sokkal többeket érint, mint azt elsőre gondolnánk.

Hazánkban becslések szerint minden századik gyermek autizmussal él. Ahogy az átlagos (tipikus) fejlődésű gyermekeknek, úgy az autista gyermekeknek is időnként orvoshoz kell fordulniuk, az autizmussal élő kisgyermekek számára azonban egyszerű rutinbeavatkozások is hosszútávú traumát jelenthetnek. A tipikusan fejlődő gyermekekkel ellentétben számukra egy egyszerű orvosi vizsgálat is nagyon nehezen kivitelezhető és megterhelő, elsősorban azért, mert kiszakadnak a jól ismert és biztonságot nyújtó mindennapi rutinból.

Az Alapítvány segítségével felújított központban ezért letisztult, autisták számára akadálymentesített környezetben, sajátos igényeiknek és szükségleteiknek megfelelően részesülhetnek egészségügyi ellátásban az autista gyermekek. A Magyarországon egyedülálló, professzionális vizsgálóközpont, illetve váróhelyiség kialakítása megkönnyíti az autista gyermekek vizsgálati körülményeit

A központot a kivitelezést és beszerzést felügyelő Guti Tünde ápolási igazgató helyettes mutatta be a sajtónak. A megnyitón Dr. Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója kiemelte –

Új szemléletű, az autizmussal élő gyermekek számára akadálymentes gyermekgyógyászati ellátó helyet hoztunk létre közösen, ahol a kórházi ellátásuk során a hozzájuk értő szakemberek segítségével csökkenteni tudjuk az idegen környezetből adódó szorongásukat és segíteni tudjuk a gyermekek megismerő és megértő tevékenységét. Köszönjük az Alapítványok és a magánemberek segítségét.

Szijjártó-Nagy Szilvia, az Út a Mosolyért Alapítvány elnöke beszédében megerősítette célkitűzéseiket. „Szívből örülünk, hogy segíthettünk nekik, ugyanakkor tudjuk azt is, hogy még mindig rengeteg tennivalónk van, ezért a jövőben is elkötelezetten fogunk azért dolgozni, hogy minél többen megértsék, miről szól ez a speciális élethelyzet, hogy minél többet elfogadják ezeket a speciális helyzetben lévő gyermekeket, és hogy minél többen segítsenek rajtuk.”

Rúzsa Magdi énekeső az alapítvány támogatójaként igyekszik felhívni a figyelmet az autizmus megismerésének és a betegek segítésének fontosságára. „Már korábban is éreztem magamban késztetést, hogy az autistákat támogassam, és amikor szembe jött velem az Út a Mosolyért Alapítvány, már tudtam, hogy ez nem véletlen. Rájöttem arra, hogy még mindig nagyon keveset tudunk magáról az autizmusról, és amit nem ismerünk, attól gyakran félünk. Így viszont bezárkózunk és kialakul bennünk egy fal. Ezzel viszont megnehezítjük az ő és a saját életünket is, hiszen egy szakadékot képezünk. Azt éreztem, hogy egy olyan ember, akit sokan követnek, annak feladata, hogy erről kommunikáljon és ösztönözze a rajongóit arra, hogy legyenek nyitottak és elfogadóak.”

Az Alapítvány évek óta gyűjti maga köré a segíteni vágyó hírességeket és élvezi támogatásukat. A „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.” kampány résztvevői közül az átadón jelen volt Czippán Anett, Szekeres Adrien, Holdampf Linda, Bráz Alexandra, Garami Gábor, Bereczki Zoltán, Závodi Marcel, Johnny K Palmer, Hevesi Tamás, Temesi Berci, Beke-Fazekas Nándor és Szűcs Gergely. Õk színes kéznyomaikat helyezhették el a vizsgálóközpont falán, emléket állítva ezzel az elmúlt egy év összefogásának.

 

További részleteket a www.utamosolyert.hu weboldalon, illetve az alapítvány Facebook oldalán talál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Norris először, Hamilton két és fél év után nyerhet - az F1 Kínai Nagydíj sprintfutama élőben

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban