Létrehozva: 2018.04.03.

Átadták a győri elkerülő befejező szakaszát

Az 5,2 kilométeres útvonalat a Hódút és a Strabag konzorciuma építette meg, a munkálatok során egy 395 méter hosszú hidat is kialakítottak.

A beruházás részeként elkészült, közel 400 méter hosszú hídon állva adták át a Győrt elkerülő 813-as út befejező szakaszát szerdán. Az 5,2 kilométeres 2x1 sávos útvonal kivitelezését a Strabag Általános Építő Kft., a Hódút Kft. és a Strabag AG konzorciuma végezte. A projekt költsége mintegy 14,8 milliárd forint volt, a beruházás során a Mosoni-Dunát is átszelték.

Birtokba vehetik a közlekedők az utat

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója kiemelte: egy 3 építési ütemben, összesen 13,4 kilométer hosszan megvalósult zöldmezős beruházás utolsó elemének az átadásához értek. Az első rész munkálataival 2015 szeptemberére készültek el, a második ütemet tavaly december 22-én adták át.

A most átadásra kerülő harmadik szakasz a koronaélen belül elkészült, már csak olyan befejező munkálatok vannak hátra, mint a kerékpárútépítés, a vízépítés, valamint a növénytelepítés. A beruházó NIF feltett célja volt, hogy mielőbb átadja a pályát a helyben élők és közlekedők számára – mondta el a vezető.

 

395 méter hosszú hidat építettek

A Győr és Vámosszabadi közigazgatási területén felépült útvonal munkálatai során

  • kialakítottak 3 felüljárót,
  • 3 körforgalmi csomópontot,
  • valamint 2 kerékpárosoknak szánt kerethidat is.
  • A projekt keretében felépítették a Mosoni-Duna 395 méter hosszú hídját is. A 2x1 sávos átkelő bal oldalán kerékpáros átvezetést, jobb oldalán pedig üzemi járdát építettek, a műtárgy acél ívhídként lett átalakítva. A híd

  • öszcölöphossza több mint 1000 méter
  • a bedolgozott vasbeton mennyisége 4300 köbméter,
  • a felszerkezetet alkotó gerendák hossza pedig több mint pedig 3700 méter.
  • A híd acélszerkezeti építésvezetője, Szabó Gábor munkájával elnyerte az év fiatal mérnöke elismerést, az átkelő pedig megkapta a Magyar Acélszerkezeti Szövetség 2018-as nívódíját – mutatott rá Pántya József, végezetül pedig megköszönte a NIF Zrt. alkalmazottainak a munkáját, külön kiemelve Vizi Norbert projektvezetőt és Rékasi Győző irodavezetőt.

     

    Az egész ország gazdasági versenyképességéhez hozzájárul az út

    Kara Ákos államtitkár hangsúlyozta: ünnepnap az átadás napja, mivel gyorsabban és biztonságosabban lehet közlekedni, s tehermentesül a város magja is. Az államtitkár elismerését fejezte ki a munkálatokat ellátó híd- és útépítő munkások és mérnökök felé is.

    Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter beszédében többek között kiemelte a versenyképes infrastruktúra fontosságát egy ország gazdasági életében.

    A kiszámítható termelési tevékenységhez kiszámítható szállítási útvonalakra és időkre van szükség

    – mondta el a miniszter.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    A TV2 házaspárja váratlanul különvált

    origo.hu

    Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

    metropol.hu

    „Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

    magyarnemzet.hu

    Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

    ripost.hu

    Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

    magyarnemzet.hu

    „A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

    origo.hu

    Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

    travelo.hu

    Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

    ripost.hu

    3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    ripost.hu

    A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor