Létrehozva: 2018.03.07.

Ásóval támadt az alvó férfira a kegyetlen asszony

Durván elbánt ismerõsével az a nõ, aki ásóval támadt az ágyban fekvõ férfire. Az áldozat életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Még nyáron szólalkozott össze durván egy hódmezővásárhelyi férfi és egy nő, ami után a férfi lefeküdt pihenni. Az 40 éves asszony eközben az udvarról bevitt a lakásba egy ásót, amivel a sértett ágyához ment, majd az ásó élével többször is a mit sem sejtő férfi fejére és testére ütött. Végül maga a támadó hívott mentőket hozzá.

A rendőrök az asszonyt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták, a nő pedig beismerte szörnyű tettét. A Csongrád megyei nyomozók megállapították, hogy a férfi - a használt eszköz és a kifejtett erő miatt - akár meg is halhatott volna.

A nő ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás - írja Police.hu.

A főkapitányság rendőrei befejezték a nyomozást és vádemelést tettek az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Hajrá magyarok! Országjárásba kezdenek a jövő sportsikerei érdekében

INSIDER

Eltüntettek egy-két kínos képet Magyar Péterről

INSIDER

Meglőtte, majd hátba szúrta riválisát egy féltékeny férfi Tatabányán

INSIDER

300 csapattal rajtol vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon