Létrehozva: 2016.03.07.

Árvíz a szomszédban! Több száz embert evakuálni kellett!

És ahol nincs árvíz, ott a hóesés miatt maradt 800 háztartás áram nélkül. Több városban rendkívüli állapotot hirdettek.

Szerző Sárosy Mariann

Több tucat házat öntöttek el a kisebb dél-szerbiai folyók, több száz embert kellett evakuálni, ezért hétfőn több városban is rendkívüli helyzetet hirdettek - számolt be a szerbiai közszolgálati televízió.

Már az éjszaka folyamán 15 embert kellett kiköltöztetni az elöntött épületekből, azóta pedig több mint ötszáz embernek kellett elhagynia otthonát. A szerb belügyminisztérium válságstábjának vezetője szerint a helyzet várhatóan csak a hét vége felé kezd majd javulni. 

Az utóbbi hetek esőzései leginkább a közép-szerbiai Cacak és a kelet-szerbiai Novi Pazar környékét sújtják, ahol az utakat és a szántóföldeket is elöntötte a víz és földcsuszamlások alakultak ki

A montenegrói határhoz közeli Nova Varosban viszont az éjszaka lehullott hó miatt 800 háztartás maradt áram nélkül.

Szerbiában legutóbb 2014-ben volt óriási károkat okozó árvíz. Akkor a katasztrófa több százezer embert érintett az országban, több tízezren estek a víz fogságába, több mint ötvenen pedig életüket vesztették. A nyugat-balkáni országot sújtó,  az évezred árvizének is nevezett két évvel ezelőtti természeti katasztrófa következtében 485 lakóház teljesen megsemmisült, és több száz épület, illetve számos közút és vasút is megsérült, a károkat másfél milliárd euróra becsülték.

Szerző Sárosy Mariann

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil