Létrehozva: 2017.02.13.

Árulkodó fotó, mit tettek a Fradival?

Két hónap alatt óriásit változott a Ferencváros focicsapata. A Honvéd ellen rá sem lehetett ismerni a kezdõre.

A Ferencváros a tavalyi szezonban átgázolt a magyar mezőnyön, simán bajnok lett. 2016 őszén viszont sok volt a bukdácsolás, a téli szünetet a negyedik helyen várta a csapat. Thomas Doll vezetőedző pedig előre jelezte, hogy nagy változások lesznek a keretben.

Így is lett, több játékos is érkezett a csapathoz, átigazolták többek között Botka Endrét a Honvédtól, a Werder Brementől kölcsönvették Kleinheisler Lászlót, de megszerezték Janek Sternberget, Julian Kochot és Amadou Moutarit is. Mind az öten kezdtek a Honvéd elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntőn. Sőt, a bevonulásnál is egymás mellett álltak.


Az öt új játékosból Botka, Sternberg és Koch végig is játszotta a mérkőzést, Moutari helyére Radó András állt be a 85. percben, Kleinheislert pedig Hajnal váltotta pár perccel korábban, ami azt jelzi, hogy mindegyikükkel elégedett volt a ferencvárosi szakmai stáb.

A %RIPOST% hétfői lapszámából az ötfős különítmény értékét is megtudhatod.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Világbajnok combok és gömbölyű popsi: meztelenül lépett ki a teraszra a bombázó üzletasszony

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett