Létrehozva: 2016.09.26.

Arcpirító ajánlatot kapott Vastag Csaba!

A vasárnap élõshow után Csaba beugrott egy kis bulira az Akadémiára, ahol érdekes fordulatot vett a mûsor alatt Alexától kapott csók története is...

Ahogyan arról a %RIPOST% is beszámolt, Alexa egy örömittas, túlfűtött pillanatában kicsit lekapta Vastag Csabát a műsorban. A Star Academy tanára ezután beugrott a fiatalokhoz, hogy bulizzon velük és együtt engedjék ki a fáradt gőzt.

A partin aztán egy visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot kapott Lacikától, aki egy ideje már Alexával kavar. Közölte, hogy mindenét odaadná Csabának, többek között akár Alexán is megosztozna vele. Ez persze nem meglepő, hiszen ezt a lehetőséget, nem tagadná meg vetélytársától, Adriántól sem. A tanár úr elkacarászott a felajánláson, de természetesen nem élt a kínálkozó alkalommal. Ezzel leginkább a lánynak okozott csalódást, aki meg is kérdezte tanárát, hogy nincs–e kedve bent aludni az Akadémián.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott