Létrehozva: 2016.04.23.

Áramot a várostól, vizet a háztól lophatott Kozsó

Bár Kozsó valóban eladta híres-hírhedt belvárosi teaházát, mégis áram- és vízlopással vádolta meg korábbi üzletvezetõje. A lakók kétségbe estek, hiszen gyakorlatilag fizetésképtelenné váltak. Beperlik az énekest és az új tulajdonost is.

Egyre dagad a teaház-botrány. Mint ismeretes, Kozsó teaházának korábbi üzletvezetője bilit borított, és amivel csak lehet, megvádolta volt főnökét. Állítása szerint az üzlet gyakorlatilag lopott áramról és lopott vízről üzemelt. A %RIPOST% utánajárt a történetnek, a ház lakói nem is rejtették véka alá kétségbeesésüket.

"Amikor az énekes idejött, az volt a feltételünk, hogy újítsa fel a gázvezetékeket. Ezt meg is tette, de gyakorlatilag a továbbiakban csak kárt okozott nekünk. Kezdődött azzal, hogy csak elvétve fizetett közös költséget és ez gyakorlatilag sosem rendeződött.

Való igaz, hogy tavaly elvben megszabadultunk tőle, de azt nem tudjuk, ki lett az új tulaj, aki egyébként ugyanazt folytatta, tehát ugyanúgy nem fizetett közös költséget

- meséli a felháborodott lakó, aki úgy tudja, a vízműveknek is tartozik a ház a teázó miatt.

"Olvastam, hogy az üzletvezető áram- és vízlopással vádolja ezt az énekest, de azt gondolom-gondoljuk, hogy az áramot nem a háztól szerezte, mert nem látszik látványos fogyasztásnövekedés. A vízszámlánk viszont többszázezres növekedést mutat, miközben Kozsó elvileg azt állítja, hogy ballonban hordta be a vizet az üzletbe. Ez ügyben kértük a vízműveket, hogy vizsgálódjanak. Ez folyamatban van.

Ami biztos, hogy működő vízmérője nincs és nem is volt a teaháznak

- mondja a lakó, aki úgy tudja, csődközeli helyzetbe került a társasház.

"A helyzet nagyon elkeserítő és nem tudjuk, mit tehetnénk. A közös költség tartozás több mint hárommillió forintra rúg, amihez jön még ez az elképesztő vízszámla. A háznak nincs pénze, pedig felújítást terveztünk. A tető egyik fele el is készült, de a másik sajnos romokban. Hitelt nem kapunk, pontosan a kintlévőségek miatt. Nem maradt más, csak a peres út. Ez az ember és ez a zavaros üzlet teljesen tönkretette a házunkat”- panaszkodott az idős lakó.

A teaház tulajdonviszonyai is zavarosak, hiszen úgy tudjuk, Kozsó és az új tulajdonos is az önkormányzattól bérli az utcafronti részt, míg a pincét megvásárolta a háztól. Az adásvételről azonban nem tájékoztatta az érintett szerveket, így gyakorlatilag a pince továbbra is a ház tulajdonában van, a költségek pedig a lakókat terhelik.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin