Létrehozva: 2018.02.24.

Rejtélyes dolog történt Aradszky lakásában, üzenet a síron túlról?

A tavaly októberben elhunyt táncdalénekes özvegye, Éva asszony, meglepetten mesélt a különös jelenségrõl.

Bár Aradszky László özvegye szinte belerokkant a népszerű táncdalénekes tavaly októberi halálába, már túl van a nehezén. Éva asszony szerint ez főleg barátainak köszönhető, aki szinte egy percre sem hagyják őt egyedül, valaki mindig vendégeskedik nála.

Na meg azoknak a megmagyarázhatatlan dolgoknak, amik Aradszky halála óta történnek a tágas belvárosi lakásban. Nem csoda, hogy Éva asszony maga sem tudja eldönteni, vajon mindez pusztán véletlen vagy férje üzen neki a síron túlról!

Az egyik ilyen a rádióhoz kapcsolódik.

"Ezt még Kanadából hozta nagyon sok évvel ezelőtt, és jó ideje már nem is működött. Egy kedves ismerős megjavította, és amikor bekapcsoltam, Laci legnagyobb slágere szólt. Mintha nekem énekelte volna, hogy „Nem csak a húszéveseké a világ”

- mesélte Éva asszony a Blikknek, ám nem ez volt a legmeglepőbb eset.

"A legfurcsább mégis az volt, amikor fennhangon magyaráztam „neki” a lakásban, hogy képtelen vagyok lemondani az előfizetését, pedig már a kártyát is kivettük a mobiltelefonjából, és ebben a pillanatban a képe leesett a falról. Nem ijedtem meg, épp ellenkezőleg, felöltöztem, és már indultam is, hogy elintézzem"

- idézte fel az özvegy a különös jelenségeket.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot