Létrehozva: 2016.08.29.

Anyagiakon vitázott párjával Csepregi Éva

Szakításuk után hosszú ideig nem tudott megegyezni az anyagiakról exével Csepregi Éva, de azt mondja, már túl van a nehezén.

A Neoton Família énekesnője lelkileg megterhelő hónapokon van túl, bánatából azonban senki nem látott semmit. Éva 15 évig élt együtt párjával, Attilával, ám kapcsolatuk tavaly véget ért. A fájdalmas szakításnak anyagi vonzatai is voltak.

A házat, amiben éltek sem akarták megtartani, vélhetően a közös emlékek miatt. Az énekesnő 79 millió forintért árulja a gyönyörű ingatlant a Duna mellett.

Nem volt könnyű, lelkileg is eléggé megviselt, de már túl vagyok rajta. Sajnos ez van, amikor két ember hosszú ideig él együtt

Nem mondom, hogy nem voltak nehéz pillanataink, de azt hiszem, sokan jártak már így. Az elmúlt éveket persze nem bánom, sok szép közös emlék köt össze minket, de mindez már a múlté" - mondta a %RIPOST%-nak Csepregi Éva, aki a nehéz hónapok után a nyár jó részét igyekezett pihenéssel tölteni.

Pihenésnek fogta fel például a sikeres kanadai turnét, ahol sok magyarral találkoztak.

De túl van fiával, Dáviddal és annak barátnőjével egy kellemes horvátországi nyaraláson is. Ezek mind kellettek ahhoz, hogy kipihenje magát, és csúcsformában léphessen színpadra a Neoton Família nagykoncertje előtt, ami október 22-én lesz a Papp László Sportarénában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

magyarnemzet.hu

Guardiola úgy beszélt a Realról, hogy arra Madridban is felkapják a fejüket

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

mandiner.hu

Megszólalt a belga miniszterelnök: Elfogadhatatlan, ami ma történt, a brüsszeli polgármester alkotmányellenesen cselekedett

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról