Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.10.06.

Angelina Jolie ezért mocskolja be Bradet

Kissé visszás, hogy miközben Angelina Jolie vállaltan és bizonyítottan komoly drogfüggõ volt, õ próbálja meg hasonló vádakkal bemocskolni férjét.

Amióta beadta a válókeresetet, mindent megtesz Angelina Jolie, hogy rossz hírét keltse férjének. Hiszen ha a negatív hírek elérnek az illetékesekhez, akkor a bíró is biztosan az ő javára dönt, és nála helyezik el a hat gyereküket. Valamint Brad Pitt bemocskolásával eltereli a figyelmet a saját múltjáról, ami igencsak sokat árthatna az esélyeinek a gyerekelhelyezésben...

A mintaanyukaként emlegetett Angie bevallottan kemény heroin- és kokainfüggő volt. Erről korábban többször is beszélt, illetve több felvétel is előkerült róla, amiken bedrogozva látható.

Sőt egyesek szerint a mostani kóros soványsága is a függőség egyik jele. De ha jelenleg tiszta, akkor sincs rá garancia, hogy nem kerül ismét valamilyen káros szenvedély hatása alá.

Mindeközben Brad esetében csak a füvezést lehet felemlegetni. Amitől még senki nem vált agresszívvá, ellenben a felesége által kipróbált kemény drogokkal…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel