Létrehozva: 2019.01.27.

Less be velünk Andy Vajna káprázatos otthonába!

Idilli környezetben teltek Andy Vajna és felesége, Vajna Tímea mindennapjai. A házaspár 2013-ban költözött be a négyszintes, pazar rózsadombi villába, ami minden igényüket kielégítette.

A házaspár együtt rendezte be modern stílusú bútorokkal az álomotthont, melyben a fehér és bézs színek domináltak. Bár magánéletük ezen szegmensét féltve őrizték a kíváncsiskodók elől, 2015-ben a HELLO! magazinnal kivételt tettek.

Álomotthont varázsoltak a komor házból

Andy Vajna amerikai típusú házat szeretett volna nagy konyhával, nappalival és medencével. Így esett a választásuk a budai, négyemeletes ingatlanra, ami olyan nagy, hogy eleinte ők maguk is eltévedtek benne. "Állandóan eltévedtünk, és a ház egyik végéből kiabáltunk a másiknak, hogy éppen merre jár" - emlékezett Vajna Tímea, akinek az ízlése szerencsére sok mindenben egyezett a férjével, így nem volt vita közöttük a berendezést illetően.

"Elég sok mindenhez hozzányúltunk, hogy a saját ízlésünknek megfelelően alakítsuk ki az otthonunkat" - mondta el akkor a kormánybiztos. 

"Először is belsőépítészetileg változtattunk sokat, mert nem tetszett a vöröses falburkolat a márványpadlóval - úgy nézett ki az egész, mint egy mauzóleum. Kellemes, meleg színekre cseréltünk le mindent, most a fehér és a bézs dominál, és szeretjük a modern, letisztult bútorokat." 

Minden egy helyen

A hatalmas házban helyet kapott egy borpince és egy moziszoba is, ahol a házaspár esténként szívesen töltötte az idejét, de Tímea is kapott egy külön gardróbot, illetve egy fitnesztermet az alagsorban.

A ház egyik kiemelt része a bár és a kártyaszalon, ami tele van híres világsztárok - Andy barátainak - fotóival és a producernek írt személyes üzenetekkel.

Andy volt a konyhatündér

Kevesen gondolnák, de a világhírű producer imádott főzni, rendkívül otthonosan mozgott a konyhában. "A filmek után a főzés a második legnagyobb szenvedélyem, ez az, ami igazán ki tud kapcsolni" - fogalmazott a HELLO!-nak, amit a felesége is megerősített.

Timi, bár tud főzni, jobban szerette a férje által készített ételeket. "Andy egy igazi konyhatündér" - áradozott a férjéről.

Családtagként kezelték az állataikat

Andy és Timi állataikkal osztották meg az ingatlant: a két cicával, Chanellel és Szimbával, valamint Rockyval, a berni pásztorral. A kedvencek igazi családtagoknak számítottak, az egyik emeleti terasz például kizárólag az övék volt, ott bármikor pihenhettek. 

"Imádom az állatokat, cicákkal, kutyákkal nőttem fel, természetes volt, hogy legyenek házi kedvenceink. Egyben tartják a családot, olyanok, mint a gyerekeink" - fogalmazott Timi, aki sokszor zongorajátékával szórakoztatta férjét és az állatokat.

A ház készen állt a baba érkezésére

Tímea ekkoriban nem érezte még késznek magát az anyaságra, ám férje ebben a kérdésben is megértőnek bizonyult: feleségére bízta a döntést. 

"Ha Timi úgy érzi, hogy eljött az ideje, és neki ez fontos, akkor nekem is az lesz. Szerintem nagyon szép lenne együtt nevelni egy kisgyereket. Persze megértem, hogy Timi még élni akar, és nem a babázás a prioritás. De számomra a család fontos része egy gyerek. Az otthonunk már készen áll erre" - mondta el a HELLO!-nak Andy Vajna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”