Létrehozva: 2019.07.09.

Szívszorító, ezt tervezte halála előtt Ambrus Zoltán

Tele volt tervekkel az Irigy Hónaljmirigy néhai örökös tagja, de ezeket már soha nem valósíthatja meg.

Tele volt tervekkel Ambrus Zoltán, de ezeket már soha nem valósíthatja meg. Szervezete ugyanis hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap feladta a küzdelmet. Mindössze 53 éves volt. Élete egyik utolsó interjúját a %RIPOST%-nak adta, amiben elárulta, hogyan szeretne visszatérni a zenei életbe.

A zenész élete még 2005-ben vett szomorú fordulatot, amikor súlyos autóbalesetet szenvedett. Bár csodával határos módon túlélte az életveszélyes sérüléseket, hosszú ideig lábadozott, és fizikálisan már soha nem volt olyan, mint a baleset előtt. Végül, 2010-ben úgy döntött, nem jár többé fellépni az Irigy Hónaljmiriggyel. A fiúk ennek ellenére igazi családtagnak tekintették, és a 2018 februárjában tartott nagykoncerten újra színpadra állhatott a zenekarral.

"Várom, hogy a koncerten újra felidézzük majd a régi emlékeket. Hiányoznak a szép pillanatok, amiket együtt éltünk meg. Még mindig jóban vagyunk. Ha megkérnének, hogy legyek újból a zenekar tagja, akkor örömmel mondanék igent" - nyilatkozta Zoli a %RIPOST%-nak a fellépés előtt.

Bár a nagy visszatérés elmaradt, Zoli nem tett le arról, hogy újra profi zenész legyen. Utoljára tavaly szeptemberben adott interjút lapunknak. Akkor elmondta, egy új formációval szeretne ismét bekerülni a köztudatba.

"Ez egy vadonatúj projekt lesz. Nagy visszatérést tervezek, de a részleteket egyelőre szeretném titokban tartani. Ami az egészségemet illeti, megvagyok szerencsére. Ez fontos, mert ha az egészséggel gond van, akkor az ember nem is tud mással foglalkozni" - mondta tavaly ősszel, akkor még bizakodva Zoli.

Kollégája és egyben jó barátja, Sipos Péter hétfő reggel telefonon beszélt a Mokkának arról, hogy egyáltalán nem számítottak volt társuk halálára, állapota egy hirtelen rosszullét után romlott le rohamosan. A család kérésére azonban több információt nem árultak el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”