Létrehozva: 2017.11.14.

Kemény döntés: A Viszkis feladta a harcot

Ambrus Attila egy ideig keményen küzdött, de végül a szívére kellett hallgatnia és meghozta a nehéz döntést. Egymilliót bukott!

Kedd este elérkezett az Ázsia Expressz újabb amulettjátékának ideje, melyben ismét egymillió forint üti a markát a győztes párosnak. A csapatok már Vietnam hegyei közt róják a kilométereket, és a nap végén egy ősi, ázsiai „harcos játékban” kell megmérkőzniük egymással.

A négy legjobb időt futó páros tagjai körmérkőzésszerűen ülnek fel egy gerendára, hogy egy erre a célra kialakított „fegyverrel” megpróbálják egymást lelökni a földre. Kulcsár Edina így került szembe Ambrus Attilával. A szépségkirálynő keményen állta a sarat, miközben az ütések erejétől megsérült a válla.

A Viszkis végül úgy döntött, feladja a küzdelmet…

„Attila megmutatta, hogy ízig-vérig úriember. Amikor látta, hogy fájdalmaim vannak, de mégsem adom fel a harcot, egyszerűen bejelentette, hogy feladja a csatát, és leszállt a rúdról”

– mondta Edina, akit Ambrus ezzel hozzásegített az egymillió forintot érő amuletthez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyárias idő után megérkezett az eső, jön a szél és akár fagyhat is

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

HŰHA

Olasz csődörre vágyik Nagy Ő Virág, azt is megmutatta milyen jó dolga lenne

HŰHA

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

HŰHA

A hazai elit mellett világsztárok is jönnek a SZIN-re