Létrehozva: 2019.05.12.

Ez nem volt szép, korábbi edzője szúrt oda a magyar sztárcsapatnak

A Gyõr nõi kézilabdacsapatával négy Bajnokok Ligáját is nyert a spanyol Ambros Martín, azonban most beszólt volt klubjának.

A Győr vasárnap 18 órától az orosz Rosztov ellen lép pályára a női kézilabda BL budapesti döntőjében. Az orosz csapat edzőjeként dolgozó Ambros Martín panaszkodott korábbi csapatára a találkozó előtt.

"A Győr fantasztikus szezont fut Gáborral, az egyetlen csapat talán egész Európában, amelyik még minden sorozatot figyelembe véve veretlen, és lehet, hogy nem is csak a kézilabdában. Ez persze a rendelkezésére álló kiváló játékosoknak is köszönhető. Talán a vasárnap egy jó alkalom lesz arra, hogy megtörjük ezt a sorozatukat.

Ez már csak azért is lenne fontos, mert nem tesz jót a kézilabdának, ha egy csapat ennyire kiemelkedik, és vereség nélkül hozza le a teljes idényt. Megpróbálunk újra egy kis érzelmet csempészni a játékba, és legyőzni Góliátot

- olvasható a Nemzeti Sporton Martín nyilatkozata.

A Győr a legutóbbi két BL-kiírást megnyerte, vasárnap délután pedig ismét megvédheti címét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Pár nap, és újra kinyit Róma ingyen látogatható, mesés rózsakertje

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát