Létrehozva: 2018.09.19.

Amőbáztak a metró üléshuzatán - poénnak indult, de következménye van

Elsõ látásra vicces az a fénykép, amit a Metróért Egyesület tett közzé: a metró üléshuzatán játszottak amõbát. Csakhogy ez ugyanolyan vandalizmus, mint amikor kiszakítják az ülést, kitörik az ablakot vagy leszakítják a kapaszkodót.

Bár még csak ősz van, máris rekord összegű kár keletkezett a fővárosi járművekben. Az egyik ilyen eset, hogy amőbát játszottak vicces kedvű fiatalok a metró üléshuzatán. A vandálok évente több millió forintos kárt okoznak.

„2014-hez képest a hetedére csökkent a vandalizmus okozta káresetek száma, de az okozott kár mértéke idén már most rekordot döntött, pedig még az év utolsó negyede hátravan” – közölte a %Ripost%-tal a közlekedési cég. Míg 2014-ben 90 káreset történt 4,1 millió forint értékben, addig idén eddig csak 13 káreset történt, de az értékük meghaladja a 9 millió forintot. A vandálok összefirkálják a járműveket, graffitiket rajzolnak rájuk, gyakran összekarcolják, betörik az üvegfelületeket.

A közlekedési cég éppen ezért egyre több járművet szerel fel zártláncú kamerás térfigyelő rendszerrel, éjjel pedig több biztonsági őrt alkalmaznak. A kamerák felvételeit két hétig megőrzik.

Akit vandálkodáson kapnak, az nem csak büntetőeljárásra számíthat, de az okozott kárt is bevasalják rajta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak