Létrehozva: 2016.03.10.

Általános iskolai osztálytársa gyilkolta meg az eltűnt Vivient

Még március 5-én tûnt el egy budapesti klubból a 20 éves lány, akinek a holttestét csütörtök hajnalban találták meg Dabason. A gyilkossággal vádolt fiú az eltûnt lány osztálytársa volt korábban.

Csütörtök hajnalban találták meg annak a fiatal lánynak a holttestét, akinek szombat hajnalban veszett nyoma. Barátaival egy születésnapi bulin voltak a Liget Clubban, ahonnét hajnali fél 5-kor indult el, hogy felszálljon a Népligetből induló első buszra, ami majd hazaviszi a Pest megyei Kakucsra.

Amikor Vivien még délelőtt sem ért haza, édesanyja aggódva kezdte el hívni kislányát, de nem volt elérhető, telefonja ki volt kapcsolva. A barátai sem tudták, mi történhetett a lánnyal, egybehangzóan állították, hogy elindult a buszpályaudvar felé. A család azonnal jelentette Vivien eltűnését a rendőrségen, napokon keresztül járták a várost, hogy a fiatal lány nyomára bukkanjanak.

Eleinte úgy tűnt, hogy többen is látták kóborolni Budapesten, ám ezekről az információkról kiderült, hogy sajnos hamisak. Az interneten megjelent felhívások és cikkek sorozatával

több mint egymillió emberhez jutott el Vivien eltűnése,

rengetegen segítettek a keresésében.

Csütörtök reggel csengetett be a rendőrség Vivien családjához, hogy közölje a szörnyű hírt: a lány holttestét Dabas külterületén találták meg, gyilkosság áldozata lett. A police.hu által közreadott információk szerint egy 20 éves fiút gyanúsítanak emberöléssel.

A %RIPOST% megtudta, hogy a fiú korábban Vivien osztálytársa volt, együtt jártak a kakucsi általános iskolába. Utána is jóban maradtak, valószínűleg vele találkozhatott a lány a szombati buli után. Az egyelőre nem nyilvános, hogy az emberöléssel vádolt fiú mit tett a védtelen lánnyal, annyi biztos, hogy autóval mentek arra a bokros részre, ahol végül Vivien testét megtalálták.

A Facebookon többen életfogytiglant követelnek a gyilkos 20 éves fiatalnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-