Létrehozva: 2018.08.13.

Lesd meg, így kérte meg szerelme a népszerű magyar úszónő kezét

Nagy a boldogság a sportos álompárnál. Jelentõs lépésre szánták el magukat.

Habár már 2013-ban visszavonult a versenyszerű úszástól, de tévés szakkommentátorként kis túlzással a fél ország szerelmes Mutina Ágnesbe. Kétszeres Európa-bajnoknőnk szíve azonban foglalt: éppen a hétvégén igent mondott Bernek Péter lánykérésére.

 

Mutina Agnes (@mutinaagi) által megosztott bejegyzés,

 

Több mint tíz éve ismerik egymást az uszodák zárt világából, de csak tavaly nyár óta alkotnak egy párt. Hétvégi, romantikus balatoni hajókázásuk óta már több is összeköti őket a szerelemnél: a glasgow-i Eb-ről betegsége miatt lemaradt, rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszónk megkérte kedvese kezét, aki boldogan igent mondott.

Ági a minap a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy sokáig alig beszéltek egymással. Aztán tavaly nyáron közös társaságba keveredve találtak egymásra.

"Mindennap beszélünk az úszásról, amiben csak tudom, támogatom, próbálok szakmailag is segíteni, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Amikor Peti hazajön, a pihenésre és a kikapcsolódásra is jusson idő, és ne mindig az uszoda legyen a téma"

– mesélte szinte napra pontosan négy évvel fiatalabb párjáról Mutina Ágnes.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről