Létrehozva: 2018.01.23.

Álmodj Velem! Mert ha elég szorgalmas vagy, eljuthatsz a világ tetejére

A Hungexpo G-pavilonjában, 2018. március 23-25. között immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre a "Magyarok a világ jármûgyártásában" tematikus kiállítás. Az Autós Nagykoalíció szervezésében magyar feltalálók, formatervezõk és mérnökök világraszóló munkái kerülnek bemutatásra, a földi, vízi és légi közlekedés vonatkozásában felvonultatott jármûcsodákkal.

Felsorolni is nehéz lenne, mennyi érdekes látnivaló és exkluzív élmény várja a nagyérdeműt hazánk legnagyobb szezonnyitó autós sokadalmán 

- nyilatkozta Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és a „Magyarok a világ járműgyártásában” kiállítás ötletgazdája.

„A G-Pavilonban, mintegy 1300 négyzetméteres egyedi installáció révén a hazai járműgyártás múltja, jelene és jövője lesz látható a Mátyás király korabeli lovas kocsitól napjaink és a jövő mobilitását meghatározó innovációkig”

Az esemény házigazdája hozzátette, hogy a grandiózus kiállítás statikus elemei mellett március 23-án, 13 órától az élő show-ban olyan vendégek lépnek színpadra, akik talentumaik és személyes történeteik révén kapcsolódnak a kiállított járművekhez. A múltidéző vívmányok között látható lesz a 18. századi Habsburg Birodalomban, Mária Terézia uralkodásának idején forgalomba állított delizsánsz járat egyik postakocsija. A delizsánsz járatok – a francia szó jelentése: szorgalom, gyorsaság – személy-, csomag- és pénzszállításra alkalmas, fekete-sárga színű négylovas kocsik voltak, melyek a Bécs és Buda közötti távot 30 óra alatt teljesítették, miközben egy társzekér ugyanezt a távot 57 óra alatt tette meg. A delizsánsz járatok további érdekessége, hogy a komáromi Kocs község, ahonnan a magyarok és a világ mobilitása közötti kapcsolat eredeztethető, a járat váltóállomása volt.

Az említett korszakot és a Monarchia távolsági közlekedését idézi fel a Keszthelyi Helikon Kastélymúzeumból érkező, közel 140 éves postakocsi, mely a bécsi Carl Blaha kocsigyárban készült. A kiállításon is megtekinthető hintó – postakocsi funkciója mellett – kényelmének és strapabíró képességének köszönhetően az arisztokrácia körében is nagyon népszerű volt a dualizmus idején. A kiváltságokkal rendelkező társadalmi osztály ilyen járműveket használt privát, hosszú távú utazásai során. Az eseményre meghívott Habsburg György a császári udvar autentikus történeteivel teszi színesebbé a tárlatnyitó ceremóniát.

A színpadi élő show vendégei között lesz várhatóan Kovács Miklós is, aki a jelenkort képviselve tart előadást életpályájáról, és a Kia frankfurti formatervező központjában végzett munkájáról. Az 51 éves szakember a szegedi Hittudományi Főiskolán 1987-ben megkezdett hallgatói évei alatt küldött rajzokat az Audihoz, ahonnan válaszul a palicsi származású dizájner, Hasanic Imre magyar nyelvű tippjei mellett „ismeretlen rajzeszközök” is érkeztek a további alkotáshoz.

Kovács, a főiskola után Linzben tanult tovább a Hochschule für Künstlerische und Industrielle Gestallung ipari formatervező szakán, gyakorlati idejét pedig a négykarikás márka ingolstadti központjában töltötte. Az Auditól kapott ösztöndíjjal 1993-tól a pforzheimi főiskola hallgatója lett, ezt követően 1995 és 2003 között az Audinál dolgozott. Részt vett az A8 (D3) és az A4 (B7) típusok elkészítésében, 2004-től pedig a külcsínre sokat adó dél-koreai márka európai dizájnközpontjában dolgozik. Kovács Miklós jelenleg az új modellek külső megjelenéséért felel, ám korábban koncepcióautók formatervével is foglalkozott. Irányítása alatt olyan szériamodellek láttak napvilágot, mint például a Venga, a Cee’d család és a középkategóriás Optima, valamint a nálunk nem forgalmazott Cadenza. Legutóbbi munkája a tavaly, Genfben debütált Kia Stinger volt.

További cikkekért látogass el az Autószektor oldalára!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor