Létrehozva: 2018.02.28.

Állítja az anya: Fogva tartják az eltűnt fiamat!

A 19 éves fiatal decemberben tûnt el, azóta sehol sem találják.

Szerző Ripost

Rendes munkája és csinos barátnője volt a december 14-én eltűnt Molnár M. Viktornak. A 19 éves győri fiatal hirtelen felmondott a munkahelyén, majd nyoma veszett. Édesanyja, Payer Éva szerint a fiát bezárták valahova.


– Biztos vagyok benne, hogy fogva tartják valahol a fiamat!

Mindennap beszéltünk telefonon, volt olyan, hogy az éjszaka közepén is felhívott. Nagyon szoros kapcsolatban álltunk, ezért tartom elképzelhetetlennek, hogy önszántából nem keres fel – kezdte a kétségbeesett édesanya.
Viktor 13 éves testvére teljesen összeroppant a bátyja eltűnése miatt. Romlanak a jegyei és folyamatosan ideges. Éva úgy gondolja, ha most feladná a reményt, azt a család nem bírná elviselni.
Többen jelezték, hogy látták az utcán kéregetni és drogozni.  Küldtek képeket is, de azon csak egy háttal álló kapucni felsős alak volt látható, nem ismertem fel benne a fiamat – magyarázta.
Éva a közösségi oldalán is üzent Viktornak, mivel abban reménykedik, hogy valahogy eljut hozzá az üzenete.

„Nincs nap, sem perc, hogy nem gondolok rád. December 14-én még beszéltem veled, halottam a kis édes hangodat… 16-án hívtalak és már csak sípolt a telefonod! Belehalok, ha valami bajod lesz!”


Viktor legutóbb termokabátot, fehér és neonzöld edzőcipőt, fekete vagy sötétzöld nadrágot viselt. Édesanyja azt kéri, ha valaki látja a 180 centiméter magas, átlagos testalkatú fiát, hívja a rendőrséget a 112 segélyhívón, és ne tévessze szem elől!

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?