Létrehozva: 2019.07.20.

Állig felfegyverzett kommandósok lesik D. Csaba minden mozdulatát

A szerb-magyar bérgyilkost a legnagyobb titokban hozták Budapestre.

Kommandósok gyűrűjében autóval érkezett Szlovákiába a szerb-magyar bérgyilkos, D. Csaba, aki eddig Prágában raboskodott. A rajkai határnál a TEK kommandósai várták, akik semmit sem bíztak a véletlenre: a konvojt még egy helikopter is kísérte a magasból.

A szerb maffia bérgyilkosa ellen hónapokig érvényben volt a nemzetközi elfogatóparancs, mire idén március 1-jén egy prágai hotelben elkapták a zsaruk. Több olyan ország is versenyzett a kiadatásáért, ahol a férfi gyilkolhatott: többek között Hollandia, Spanyolország és Szerbia is magának akarta. Dócs András, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztályának vezetője pénteki sajtótájékoztatóján közölte: 

"Hollandia felajánlotta a büntetőeljárás átadását, amit Magyarország elfogadott. Az pedig a cseh hatóságok döntése volt, hogy a magyaroknak adják ki D. Csabát, ezt ugyanis a szerbek is kezdeményezték. Várhatóan egyébként egy hosszú eljárás lesz" – jelezte Dócs.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár