KÜLFÖLD

Allah akbar ki­ál­tás­sal ver­ték fél­holtra a 75 éves nyug­dí­jast

Meg­szó­lalt a német Bild című na­pi­lap­ban az az 50 éves iker­pár, akik­nek édes­ap­ját verte fél­holtra egy af­ri­kai be­ván­dorló. A 75 éves német nyug­dí­jas egy hete van az offen­burgi kór­ház in­ten­zív osz­tá­lyán. Gyer­me­kei sze­rint az ál­la­pota olyan sú­lyos, hogy meg sem is­meri őket.
  • Szerző: WM

Amint arról a is beszámolt korábban, életveszélyes sérülésekkel szállították az offenburgi kórházba azt a 75 éves német férfit, akire egy szomáliai migráns támadt rá múlt héten. Az idős úr minden héten egyszer kockázni járt egy helyi vendéglőbe, a támadás éjszakáján is éppen onnan tartott hazafelé. Azt nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények között találkozott a két férfi egymással, egy szemtanú ugyanis már csak azt látta, hogy különös kegyetlenséggel üti a migráns a földön fekvő bácsit. Ütlegelés közben az afrikai bevándorló azt kiabálta, hogy Allah akbar, vagyis Allah a legnagyobb. A támadás valódi okáról és a pontos részletekről azért nincsenek megfelelő információk, mert a migráns nem hajlandó vallomást tenni, az idős úr pedig nincs kihallgatható állapotban. A német nyugdíjas fiai azt mesélték a Bild című napilapnak, hogy az édesapjuk állapota olyan súlyos, hogy meg sem ismeri őket.

EZEKET OLVASTAD MÁR?
Apu nagyon nehéz időszakon van túl. Egy éve halt meg az élettársa, nála pedig bélrákot diagnosztizáltak az orvosok

– meséli az egyik fiú, majd a másik fejezi be a gondolatmenetet:

Apánk békés ember, és még a megpróbáltatások ellenére sem veszítette el az életkedvét. Most meg ott fekszik félig megvakultan a kórházi ágyon, és ha meg is szólal, akkor zagyvaságokat mond. Az ikrek szerint az állam kötelessége lenne, hogy megvédje az állampolgárait, ám ez mostanában egyre kevésbé sikerül.

A 25 éves szomáliai Ali M. 2015 áprilisában érkezett Németországba, 2017-ben pedig menekültként ismerte el a német állam. Korábban már drogügyletek miatt indult ellene eljárás, de megfelelő bizonyítékok hiányában a hatóságok futni hagyták. A támadás előtti napon pedig Freiburgban kapták el a rendőrök, mert taxival utazva hirtelen megragadta a kormányt, majd a taxist kezdte ütni. Az indíték valószínűleg az volt, hogy nem tudta volna kifizetni a 20 euró számlát. A rendőrök azonban az adatai felvétele után ismét elengedték. Bizarr, hogy még a támadás éjszakáján is kétszer igazoltatták a rendőrök Ali M.-et. Először az egyenruhásokkal akarta megosztani véleményét az iszlám vallásról, másodjára pedig azért figyeltek fel rá, mert az offenburgi pályaudvar ablakán megállás nélkül kopogtatott.

Korábbi sajtóértesülések szerint egyébként a migráns úgy került Offenburgba, hogy egy vonatról leszállította a kalauz, mert nem volt érvényes menetjegye.