Létrehozva: 2016.11.19.

Ez volt Zuckerberg legnagyobb tévedése

Ha felveszi, spórolhatott volna ötezer milliárd forintot. Ennyiért vásárolta fel a Facebook az interjúról elküldött ukrán mérnök alkalmazását.

A történet 1976-ban, a kommunista Ukrajnában kezdődik. Hősünk ekkor határozta el, hogy az Államokba költözik egy Kijev közeli faluból. Nem beszélt angolul, alkalmi munkákból és az amerikai szociális hálónak kiszolgáltatva tengődtek édesanyjával, aki eközben rákos beteg lett. A már akkoriban is tehetséges „számítógépzseni” elkeseredettségében csatlakozott egy kaliforniai hackercsoporthoz.

Jan Koum 1998-ban, még diákévei alatt állást kapott a Yahoonál, mint biztonságtechnikai mérnök. Később az Apple-nél is dolgozott.

2009-ben, miután otthagyta korábbi munkahelyeit, az Apple-t és a Yahoot, ahol egyébként ő volt a 44. alkalmazott, ismét munkanélkülivé vált. Ebben az időben találkozott először Brian Actonnal, akivel később milliárdos cégét alapította.

Próbált a Twitternél, és a Facebooknál elhelyezkedni, sikertelenül. Ekkor alapította meg cégét, a WhatsApp-ot, a korábban megtakarított pénzéből. Később Brian is csatlakozott hozzá, aki tökéletesítette a béta verziót.

Az applikáció elkészítésében a szovjet gyermekkora inspirálta. Szeretett volna kidolgozni egy olyan rendszert, ami nem reklámorientált, és ahol az emberek megoszthatják egymással gondolataikat, anélkül, hogy félniük kellene.

Épp ezért a WhatsAppnál nem kell a regisztráció során felfednünk a kilétünket, vagy a tartózkodási helyünket, elég hozzá egy telefonszám. Nem tárolják a személyes adatainkat, hogy ne fenyegesse semmilyen veszély a felhasználók magánéletét.

Mi is az a WhatsApp, és hogyan működik?

Egy több platformon működő, azonnali üzenetküldésre kifejlesztett alkalmazás. A szolgáltatás előnye, hogy a mobilapplikáció letöltése után nem kell regisztrálni és kapcsolatokat importálni, ugyanis a telefonszámunk alapján azonosít a rendszer. Ez azt jelenti, hogy azokkal az ismerőseinkkel, akik szintén használják, azonnal kapcsolatba léphetünk.

Tudunk az alkalmazással szöveges üzeneten kívül képet, videót, hangüzenetet és fájlokat is küldeni. Hanghívást és videóhívást azonban nem. Ráadásul egy év után évi 280 Ft a használati díja.

 

Miért olyan népszerű mégis?

Azok a felhasználók, akiket zavar, hogy anyucit és apucit is vissza kell jelölni, és azok látják, hogyan aljasodnak le gyerekeik a tavaszi szünetben, vagy unják a sok reklámot és játékfelkérést, ezzel az alkalmazással tartják a kapcsolatot. Kis közösségeket alkotva, zárt csoportokban tudnak csevegni vele, biztonságosan.

Ennek köszönhetően 450 millió felhasználó használja ezt a szolgáltatást. Ez napi szinten 50 milliárd üzenetet jelent, és ráadásul napi szinten újabb egy millió új felhasználót csábít el világszerte.

A Facebook régóta próbálkozik az ügyfélbázisát kiterjeszteni mobilra. Erre nagyon jó lehetőség Jan és Brian alkalmazása, hiszen a fiatalok imádják.

Éppen ezért 2014-ben a Facebook felvásárolta a WhatsAppot!

Mark Zuckerberg a NASA egy éves költségvetését ajánlotta fel a korábban az állásinterjún elutasított Jannak. Tette mindezt az Instagram felvásárlása után egy évvel, amiért egymilliárd dollárt fizetett.

Így lett a kommunizmus elől menekülő ukrán kisfiúból dollármilliárdos.

A „mizu” (ez a Whatsapp magyar jelentése) továbbra is különálló alkalmazásként működik, és arra koncentrál, hogy olyan üzenetküldő szolgáltatást hozzon létre, ami a világ minden táján gyorsan és megbízhatóan működik. Mark Zuckerberg és a WhatsApp blogbejegyzése szerint nagy változások a koncepcióban nem lesznek.
Legalábbis egy darabig...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MELÓ

Magas fizetést szeretnél, de nincs diplomád? Ne csüggedj! Mutatjuk a trükköket!

MANI

Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

MANI

Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

MANI

SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

MANI

Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor

MANI

10 dolog, amivel érdemes tisztában lenni a lakásbiztosításokkal kapcsolatban

MANI

Újabb csomagolóanyagokat tiltana be az EU

MANI

Az Év Magyar Autója 2024: Íme, a nyertesek