Létrehozva: 2018.08.31.

Ez vérlázító, hónapok óta jogosítvány nélkül vezet Alekosz!

A híresség úgy érzi, törvényen felül áll, most újabb húzásával bizonyította be, hogy nem ok nélkül küldték el a rajongók elmeorvosi vizsgálatra.

Elképesztő információt osztott meg a nagyközönséggel Alekosz, akiről legújabb bejegyzésében kiderült, hogy közel egy éve jogosítvány nélkül vezet.

Az egykori valóságshow-sztár ebben nem lát semmi kivetnivalót, úgy gondolja, neki nincs szüksége különböző vizsgálatokra és hivatalos okmányokra ahhoz, hogy volán mögé ülhessen.

"Lejárt a jogosítványom! Igen! És? Tökéletes fizikai és mentális állapotban vagyok! Soha jobban! Nehogy már az orvos döntse el, hogy vezethetek-e vagy sem! Azt majd én tudom!

Kerestem én üzemorvost, hogy egy kis pénzért intézze el, de szabadságon van mind!

Közlekedni meg kell. Eddig nem kaptak el! Majd vigyázok! ...

Az öregeket pedig sürgősen ki kell emelni a volán mögül mert életveszélyesek! 60 fölött betiltanám a vezetést!" - osztotta meg a döbbenetes bejegyzést Alekosz.

A rajongók kiborultak a megdöbbentő vallomáson, többen pedig arra figyelmeztették Alekoszt, hogy ezzel csak maga alatt vágja a fát, és ebből még baja lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”