Létrehozva: 2019.04.02.

Nem akar nevelőintézetbe kerülni az eltűnt albínó lány

Miután megtalálták, újra megszökött Moldován Kató, akit január óta keresett a rendõrség. Most sem tudni, hol lehet!

Több mint két hónap után jött az örömhír: a januárban eltűnt Moldován Kató előkerült! Ahogy a %RIPOST% többször is megírta, a 16 éves albínó lány a nevelőjétől szökött meg. Azt gyanították, hogy egy fiú barátja bújtatja Budapesten. Fontos lett volna mihamarabb megtalálni, ugyanis a betegsége miatt folyamatosan romlik a látása, kétséges volt, hogy teljesen megvakul. Március végén bukkantak a nyomára a fővárosban, de ismerősei szerint újra megszökött.

Nem akar nevelőintézetbe kerülni, ennyit tudok csak róla. Bár van nála telefon, de ki van kapcsolva, viszont valaki a nevében létrehozott egy álprofilt, ám már tudjuk, hogy nem ő az

– mondta a %RIPOST%-nak Kató egyik barátja, aki bízik benne, hogy jó körülmények között van most a fiatal lány.

Moldován Kató 16 éves, szemüveges, látássérült, néha bottal közlekedik. 160 centi magas, vékony testalkatú, a haja most nem fehér, mert kicsit sötétebbre van festve a valódinál: inkább sárgásszőke. Ruházata: farmernadrág, térdig érő fűzős csizma, téli bordó kabát barna szőrmével. Kevés ruhát vitt magával. Aki látja, forduljon a rendőrséghez (a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107 vagy 112 központi segélyhívó számokon)!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-