Létrehozva: 2017.09.26.

Aki ver, az nem haver!

A Cartoon Network harmadszor is elindítja az Aki ver, az nem haver bántalmazás elleni kampányát

A Cartoon Network – két egymást követő év után idén is – egyesíti erejét két jóléti szervezettel, az UNICEF Magyarországgal és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal az Aki ver, az nem haver című kampányára.

A kampánynak számos eleme lesz, a mostani, szeptemberi animációs szpotkampány a barátság és a szolidaritás erejére és fontosságára hívja fel a figyelmet.

A szpotok arra bátorítják a gyerekeket, hogy ne féljenek kiállni magukért és társaikért, hogy a bántalmazás semmilyen körülmények közt, semmilyen formában nem megengedhető, és hogy kérjenek segítséget, ha bántalmazás alanyai vagy tanúi lesznek. Ezt megtehetik például az UNICEF HelpApp mobilalkalmazásával; ha feliratkoznak az UNICEF Magyarország iskolai programjára, az Ébresztő-órára, ahol többek közt gyermekjogokról esik szó, illetve ha a Kék Vonal segélyvonalát, a 116 111–ot tárcsázzák.

A szpotok külön érdekessége, hogy főszereplőinek két népszerű, ifjú színésznő kölcsönzi a hangját:  Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya, akik az Oscar-díjas Mindenki című magyar filmben váltak közismertté. A film annak az osztályba érkezett új lány történetét meséli el, aki csatlakozik a díjnyertes iskolai kórushoz és szembesül az igazságtalan rendszerrel, amellyel nagy bátorság szembeszegülni, ő mégis kiáll magáért és társaiért. 

Dorottya és Dorka saját tapasztalataikról is beszélt a bántalmazás elleni kampány kapcsán: „Ha folyamatosan zaklatnak téged, vagy bántalmaznak, csúfolnak, akkor ezzel fogsz felnőni. A viselkedéseden meg fog látszani, hogy elnyomtak, vagy ha agresszív vagy. Minden emberen máshogy jön ki. Én például iskolát váltottam, mert a lányok az ötödik osztályban azt hitték, hogy felnőttek, elkezdték sminkelni magukat, magassarkút hordtak, míg én sportcipőt hordtam, nem sminkeltem magam, és ezért úgy éreztem, hogy nem tartozom közéjük. Inkább a fiúkkal lógtam, és emiatt a lányok nem hagytak békén.” (Hais Dorottya)

„Az újabb generáció nagyon gyorsan fel szeretne nőni, de szerintem az a jobb, ha van időnk gyereknek lenni. Az egyik megoldás az lehet, ha kiállunk a többi gyerek elé, megmondjuk nekik, hogy mi ilyenek vagyunk, és nem kell ezért kritizálniuk. Egy csomó embert kritizálnak azért, amilyen. Pedig mindenkinek megvan az egyéni karaktere, amit tiszteletben kellene tartani.” (Gáspárfalvi Dorka)

Malgosia Chapman, a közép–kelet-európai Turner márkáért és tartalomért felelős alelnöke elmondta:  „A Cartoon Network továbbra is elkötelezetten küzd a bántalmazással szemben. A mostani akciót októberben-novemberben további lépések követnek; népszerű magyar énekesek, szervezetek álltak a kezdeményezés mellé.  Célunk nem egyszerűen felhívni a figyelmet a zaklatásra, de arra ösztönözni a gyerekeket, hogy  mindig tartsák is be a morális és toleráns viselkedés szabályait. Hogy tudják: a bántalmazás nem ‚menő’.”

Az UNICEF Magyarország kommunikációs igazgatója, Kádár Anna hozzátette: „A legnagyobb probléma, hogy a gyermekek nem mindig érzékelik, amikor hátrányos helyzetbe kerülnek és nem mindig tudják, hová fordulhatnak segítségért. A Cartoon Networkkel folytatott közös munkánk legfontosabb célja, hogy a gyerekek megtudják: a bántalmazás nem tolerálható, a segítség pedig bárki számára hozzáférhető.”

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője: „Tapasztalataink szerint a kortárs bántalmazás problémaköre minden iskolában jelen van, melynek során az áldozatok és bántalmazók mellett, a szemlélődő gyerekek is kulcsszereplők. A 116 111 Lelki-segély vonal elérhető minden gyerek számára, és a segítő beszélgetésen túl az iskolával együttműködésben konkrét segítséget is tudunk ajánlani a gyerekeknek.”

 

A CN Haver Klub kampány Európa-, közel-kelet- és Afrika-szerte fut. A gyerekek, a szülők és a tanárok többet megtudhatnak a kampányról a Haver Klub minioldalán.



A kampány médiatámogatója a Ripost Média Kft.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!