NÍNÓ

Ak­ciófilm Ba­la­ton­fü­re­den! Több rend­őr­au­tó­val ül­döz­ték a dro­gos férfit

Öt rend­őr­autó sé­rült meg a több órás haj­sza során, va­la­mint egy rendőr is könnyebb sé­rü­lé­se­ket szen­ve­dett.

Csütörtök hajnalban a balatonfüredi benzinkúton szerettek volna a rendőrök igazoltatni egy férfit, aki miután észrevette, hogy közelednek felé az egyenruhások, elszáguldott autójával. Hamarosan mégis visszafordult, és ekkor sikerült a rendőröknek megállítani - először.

Hiába érkezett ugyanis ekkorra még egy rendőrautó erősítésképpen,

a  férfi behúzott egyet az egyik járőrnek, majd két rendőrautó közül kitörve megint elhajtott.

Végül öt rendőrautóval üldözték, ő azonban lakott területen belül is 140-150 km/h-s sebességgel száguldott. Végül Veszprém határában, a külső körgyűrűnél sikerült megállítaniuk.

Az omegahirek.hu úgy tudja, a férfi vérében tudatmódosító szereket találtak, és egyébként is gyógyszeres kezelés áll. Többször adódott már vele probléma, egészségügyi állapota miatt azonban nem büntethető. A rendőrök egyelőre őrizetbe vették. Az üldözés során egy rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett, és öt rendőrautóban keletkezett kár.