Létrehozva: 2016.12.02.

Akár 5 évet is kaphat a 40 forintot rabló nő

Duplán is pórul járhat az az 51 éves káli nõ, aki egy idõs hölgyet fosztott ki. Pénze nem lett, ráadásul több évre börtönbe kerülhet.

Vádat emeltek az ellen az 51 éves káli nő ellen, aki tavaly nyáron fosztotta ki egy ismerőse idős édesanyját.

A nő először egy helyi kávézóba ment ismerősével, ahol meghívatta magát italozni. Ezután felkerekedett és meglátogatta a férfi 92 éves édesanyját, akinek azt hazudta, fia küldte, hogy adjon neki pénzt italra. Miután az idős édesanya nemet mondott, vitatkozni kezdtek, a vádlott eközben benyúlt a szekrénybe, kilopott egy pénztárcát, majd elrohant a lakásból.

Nem járt jól,

a tárcában mindössze 40 forint volt.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség az 51 éves asszonyt kifosztás bűntettével vádolja, amiért akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

Dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője szerint hiába lopott a nő mindössze 40 forintot, az ügy morálisan elítélendő.

Az ügyben első fokon a Füzesabonyi Járásbíróság hoz majd ítéletet, akik minden bizonnyal nem a 40 forintra, hanem a sértett életkorára koncentrálnak majd. 

Akár még a maximálisan kiszabható 5 év börtönnel is sújthatják az 51 éves nőt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak