Létrehozva: 2016.02.11.

Aggódva keresi eltűnt lányát a pécsi édesapa!

A 16 éves Csirke Lívia kedden még iskolában volt, de onnét nem tért haza. Családja minden követ megmozgat, hogy megtalálja a lányt, az édesapja úgy tudja, barátnõjével szökhetett meg.

Szerző Brenner Balázs

Kedden még iskolába indult Csirke Lívia Baranya megyei 16 éves fiatal lány, ám onnét már nem haza. Édesapja, Csirke Gyula a Facebookon kért segítséget, a felhívását több ezren megosztották már, az eltűnést bejelentette a rendőrségen is. A család szinte magánnyomozásba kezdett, aggódnak a fiatal lányért, aki két napja nem adott magáról életjelet. Úgy tudni, nem egyedül szökött meg Pécsről.

Itt vagyunk Szigetváron, állítólag itt látták utoljára Laurát

- mondta a %RIPOST%-nak az eltűnt lány édesapja, aki percenként nézi az internetet, hátha valamikor bejelentkezik szeretett gyermeke.

Mindent megkapott itthon, szerető családban nőtt fel, nem is értem, miért nem jött haza. Talán a barátnője húzta magával, akinek rossz lett a félévi bizonyítványa

- találgatott Csirke Gyula, aki egy barátjával indult lánya keresésére.

Remélem, amire hazaérünk, már otthon vársz minket... Át szeretnélek ölelni!

- üzente a %RIPOST%-on keresztül eltűnt lányának az aggódó édesapa.

Csirke Lívia 16 éves, 160 centiméter magas, szőke, vállig érő haja van. Mikor elment iskolába, fehér dzsekit, fekete sztreccsnadrágot és rózsaszín vászon cipőt viselt.

A család kéri, hogy aki a fenti képen látható fiatal lányról bármit tud, esetleg információval rendelkezik az eltűnése körülményeiről vagy a tartózkodási helyéről, azonnal hívja a 107-es vagy 112-es telefonszámok valamelyikét!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben