Létrehozva: 2016.05.09.

Adele: Beyoncé olyan, mint Jézus!

Ismét bebizonyosodott, hogy korunk két legnagyobb énekesnõje, Adele és Beyoncé fanatikusan imádják egymást.

Ugyan jelenleg a világ egyik szupersztárja Adele, ám ennek ellenére is képes rá, hogy úgy rajongjon valakiért, mint egy tini. Határtalan imádatának pedig nem más, mint Beyoncé a középpontja!

A brit díva még a saját, dániai koncertjét is arra használta, hogy kolléganője új albumát promótálja. Adele két szám között kezdett el áradozni Beyoncé Lemonade című lemezéről, ami szerinte "a poptörténelem egyik ékköve".

Beyoncé pedig maga Jézus Krisztus megtestesülése szerinte, mert ennyi tehetség egy egyszerű földi halandóban nem lehet.

Egymás ajnározását Beyoncé kezdte még évekkel ezelőtt, majd azóta a létező összes fórumon körbeudvarolják a másikat, ha az kiad egy új dalt. Meg tudjuk érteni őket - mindketten valóban elképesztőek...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor