Létrehozva: 2018.09.10.

Így búcsúzott lánya a Família Kft. elhunyt Szép apukájától

Csütörtök óta most elõször szólalt meg a tragikus körülmények között elhunyt Ádám Tamás egyik családtagja.

Ádám Tamás rokonai érthető okokból nyilatkozni nem szeretnének, de egyikük megosztotta gondolatait a Facebookon. Az üzenetből az is kiderül, hogy a család tervez nyilvános búcsúztatót.

"Először és utoljára a világba kiáltom, hogy a mi Apánk és "lükepapa" (ahogy magát nevezi) a legkivételesebb és legcsudálatosabb EMBER, a legtökösebb csávó, akivel én valaha az eddigi életemben találkoztam.

Az Ádám és én büszkék vagyunk és hálásak a sorsnak, hogy az Õ gyerekei vagyunk!

Mindent tőle tanultunk. Jóságot, tisztességet, becsületességet, őszinteséget, kíváncsiságot, együttérzést, törődést, azt, hogy a munka, amit szeretünk az életünk legyen. És természetesen a poharat is magunk mögé csapni, ha az kell... Nincs múlt idő, nem is lesz, itt van, mindig itt lesz velünk, veletek, örökké… Köszönjük mindannyiótoknak az együttérzést, a sok levelet. Számít. Lesz búcsúztató, azért, hogy együtt lásson minket” - posztolta elhunyt édesapja közösségi oldalán lánya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”