Létrehozva: 2019.01.10.

Nem érdekelte senki véleménye: kitálalt a válásáról Ábel Anita

A színésznõ három hónappal ezelõtt vetett véget tizenhat év után a házasságának, ám egyáltalán nem bánta meg a döntést.

Kendőzetlenül vallott új életéről Ábel Anita! A színésznő három hónappal ezelőtt vetett véget tizenhat éve tartó házasságának, mert mint elmondta, bár nagyon szereti a férjét, túl fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy a legjobb barátjával élje le az életét. 

"Igen, én mondtam ki, hogy legyen vége a házasságunknak, és ezt azóta is a legkulturáltabb módon próbáljuk megélni. Nem kaptam egyetlen rossz megjegyzést sem, amiért én mondtam ki a végső szót, de őszintén megvallva, nem is nagyon érdekelt volna senkinek a véleménye. Egy életem van, és azt úgy alakítom, ahogy én szeretném, ebbe kívülről nem engedek beleszólni" - mondta el a Story magazinnak a színésznő.

Anita azóta a lehető legkulturáltabb módon próbál elválni a férjétől, akivel könnyen megállapodtak a fontos kérdésekben. Mindkettőjük számára a közös lányuk, Luca a legfontosabb, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerek a ne sérüljön.

"Nincsenek szabályok, akkor megy át az apukájához, aki a közelbe költözött, amikor csak akar, annyi időt tölthetnek együtt, amennyit szeretnének" - nyugtatott meg mindenkit Anita.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg