Létrehozva: 2018.04.01.

A vécében erőszakolta meg a 13 éves kislányt az afgán migráns

Egy 20 éves afgán menedékkérõ megerõszakolt egy 13 éves kislányt a svédországi Hallsbergben. Még csak ki sem utasították.

Egy 20 éves afgán menedékkérő megerőszakolt egy 13 éves
kislányt a svédországi Hallsbergben.
Ismerték már egymást, mert korábban a lány iskolájában találkoztak, ahol a “fiú” 15 évesnek mondta magát. Egy helyi szupermarketben találkoztak december 18-án, ahol az afgán whiskyt és erős sört vásárolt, amellyel addig-addig kínálgatta a lányt, amíg az el nem kábult.

Aztán elvitte a nyilvános mosdóba ahol megerőszakolta. A nemi erőszak után a lány megpróbált eljutni egy buszig, hogy hazamenjen.

Szerencséjére találkozott két tizenéves, de nála idősebb lánnyal, akik rögtön átlátták a helyzetet, segítettek neki és hívták a szüleit.

Az afgánt elkapták és Allen Saruchanjan Sinelnikov ügyész azt javasolta, hogy utasítsák ki Svédországból. Ám ezt az Örebro Kerületi Bíróság elutasította, mondván, hogy a 20 éves afgánnak már lánya és felesége van Svédországban. A felesége pedig terhes és egy további gyermeket vár. Ezért ha kiutasítanák, a család "indokolatlanul szenvedne".

De ez még nem minden.
A bíróság úgy vélte, hogy az afgán férfi veszélyben van. Afganisztánban kínzás és halál is várhatna rá, mert azt állította, hogy Svédországban már áttért a kereszténységre. Ezért a deportálásnak nem szabad megtörténnie - mondta ki a bíróság.

A brutális erőszakoló tehát Svédországban maradhat a büntetés kiszabása után is.

Forrás: Jihadwatch.org/Samnytt.se

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil