Létrehozva: 2018.02.05.

Durva tények: Így gyilkolja a fehérvérsejteket az e-cigi

Sokan úgy hiszik, biztonságban vannak, ha nem hagyományos, hanem e-cigarettát szívnak. Csakhogy egyre jönnek az információk, milyen káros ez is. Egy friss kutatás nagyon durva adatokat tárt fel.

Szerző Ripost

Jó pár éve elterjedt már az e-cigaretta; az akkumulátoros eszköz vízgőz segítségével éri el ugyanazt a hatást, mint a hagyományos cigik – és emiatt a dohányosok úgy vélik, kevésbé káros az egészségre. Az eszközt folyamatosan vizsgálják a kutatók, és egyre több adat lát napvilágot arról, hogy egyáltalán nem egészséges, sőt: pontosan olyan veszélyes lehet, mint a hagyományosan papírba csavart dohány.

Korábban is felreppentek már tudományos körökből olyan vélemények, melyek szerint az e-cigaretta hatása egyelőre nem teljesen ismert, de okozhat krónikus légzési megbetegedéseket és daganatos elváltozásokat a tüdőben, hiszen a nikotin erősen rákkeltő anyag. De azok sincsenek biztonságban, akik nikotinmentes, ízesített folyadékokkal töltik meg az eszközt. Egy legutóbbi kutatásban immunsejteket tettek ki a pára hatásának, és megállapították, hogy végzetes károkat okoz a fehérvérsejtekben.

A sejtek a párásított e-cigarettafolyadék hatására olyan anyagokat termeltek, amik gyulladást és szövetkárosodást okoznak, és nagyon sok ízesített folyadék sejthalálhoz is vezetett. A most közölt tanulmány szerint ezek az anyagok az immunrendszert működtető sejteket támadják: a monocitákat, amik a fertőző betegségek ellen védik a szervezetet.

Legkárosabbnak pont a legnépszerűbb ízek bizonyultak: a vattacukor, fahéj és vaníliaízű folyadékok okozták a legtöbb kárt a sejtekben. Az is kiderült, hogy az ízek keverése az e-cigaretta tartályában fokozza a káros hatást.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel