Létrehozva: 2019.01.24.

A szudánit elengedték, majd erőszakolt és gyilkolt Németországban

Az eset kísértetiesen hasonlít egy tavalyira, amikor Dessau városában négy afrikai menedékkérõ brutálisan megerõszakolt egy palackgyûjtõ asszonyt. Õket több évnyi börtönbüntetésre ítélték.

Számtalanszor előfordult már, hogy egy enyhébb bűncselekmény tettese egyszerűen eltűnt az igazságszolgáltatás elől, majd
akkor került elő ismét, amikor egy súlyos cselekményt hajtott végre.
Pontosan ez történt egy 48 éves, Hannoverben élő szudáni bevándorlóval. A férfi 2015-ben érkezett, de nem kapott menekültstátuszt. Ám ahogy ez már Németországban divat, nem is utasították ki az országból.

Aztán egy játszótéren szexuálisan zaklatott egy kislányt, amiért három hónapra ítélték. Még nem fejeződött be az összes vizsgálat ellene, amikor sikerült felszívódnia és csak most fogták el ismét.

A feltételezések szerint

megerőszakolt majd megfojtott egy  63 éves, palackgyűjtésből élő nőt. Németországban a szegényebb emberek sokszor gyűjtenek össze különböző üres palackokat, mert ezekért egy-egy bevásárlóközpont automatáiból aprópénzt kapnak.

A szudánit Helmstedtben, egy közösségi szálláson fogták el a rendőrök. Egyelőre megilleti az ártatlanság vélelme, de minden jel szerint ő volt a tettes. Az eset kísértetiesen hasonlít egy tavalyira, amikor Dessau városában négy afrikai menedékkérő brutálisan megerőszakolt egy másik palackgyűjtő asszonyt. Õket több évnyi börtönbüntetésre ítélték.

Forrás: Wochenblick

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő